"...Már egy éve, hogy natasa olyan érzéssel ébred, hogy szörnyen fáradt, nincs ereje arra sem, hogy felkeljen, lezuhanyozzon, egy csésze kávét megigyon és arra sem, hogy valaha kimozduljon. Csak egy dolgot kíván – azt, hogy arcát a párnájába temesse és sírjon..."
A mindennapi szokásos teendők hőstetté váltak Natasa számára. A munkahelyén fejfájással kínlódott, estére az állapoza általában rosszabbodott. Gyakran fájt a szíve, ugyanakkor a kezei és a lábai még a nagy hőségben is fázósak voltak.
Közben Natasa mintha nem is lett volna beteg, csak a válása után megszűnt a normális élete és elkezdett félni a halál lehetőségétől. A diagnózis, amelyet Natasának felállítottam a „vegetatív neurózis” volt.
A szorongásos betegségek közül a pánikbetegség az egyik leggyakoribb diagnózis a medicinában. Ennek a betegségnek számos elnevezése van, például: neurózis, vegetatív neurózis, vegetatív disztónia (működési zavar), neurózis anxióza (szorongás). Maga a betegség funkcionális eredetű és jellegzetessége a szív-és keringési rendszer neuroendokrin (hormonális) szabályozásában fellépő rendellenességek.
A pánikbetegség a vérkeringési rendszer zavarait fogja össze, amelyek a különböző szerveket és szöveteket idegelemekkel - rostokkal, sejtekkel stb... - ellátó vegetatív mechanizmusokban keletkező funkcionális zavarok miatt lépnek fel.
A XIX. Században a pánikbetegség megnyílvánulásait búskomorságnak nevezték, a XX. Században pedig ezt a betegséget az idegbetegségek közés sorolták (neuraszténia). A betegség pontos mechanizmusa tisztázatlan volt, a panaszok nem voltak meghatározottak.
A kór akkor szokott szóba jönni, amikor az ember többé már nem lát örömet az életben, lehangolttá és apatikussá (közönyössé), illetve - fordítva – okalanul aggodalmaskodóvá vált. A XIX. Század első felében a női szépség alapvető elemének tartottak némi fásultságot, az arisztokratikus sápadtságot, a gyakori fejfájásokat, a látszólag minden ok nélkül bekövetkező rosszulléteket.
De a divat az erősebb nemmel szemben is hasonló követleményeket állított fel - emlékezzenek csak Puskin Jevgenyij Anyegin-jére.
Az egyszerű nép ezzel a betegséggel úgy küzdött, ahogyan éppen tudott: gyógyításként igézetekkel vagy imával hárították el a szemmel verést és a rontást. A XIX. Században az orvosok próbáltak összefüggést találni az ilyen betegségre való hajlam és a törékeny testalkat között.
Úgy tartották (ahogyan jelenleg is), hogy ez a betegség öröklete. Jelenleg a pánikszindrómát a véredények adaptációs funkciójában keletkező zavarként határozzák meg, mint azok elégtelenségét, túlműködését vagy minőségi alkalmatlanságát.
A pánikbetegség jellegzetes tünetei - az arckipirulás rohamokban, a verejtékezés, a pulzusingadozások, a gyomor-bélcstorna működési zavarai, a hányinger, az állandó hőemelkedésre való hajlam (37C-ig), a fizikai és szellemi feszültség iránti rossz tűrőképesség, a közérzet időjárástól való függősége.
A pánik szindróma hosszan tartó pszicho-emocionális feszültség vagy pszicjikai megrázkódtatás, illetve zárt koponya-agytrauma és sok más miatt alakulhat ki.
A pánikbetegség minden típusa számára jellemző tünetek:
- fájdalom a mellkas bal részében
- fejfájások, szédülés
- aszténia (erőtlenség, gyengeség)
- alvászavar, álmatlanság
- kéz- és lábizmok gyengesége
- testhőmérséklet kis emelkedése
- aritmia (egyenetlen szívritmuszavar)
- a szívverési ritmus lassulása vagy gyorsulása
- az artériás nyomás ingadozása
- fojtogató légszomj
- aggódás, depresszió
- polyuria (bőséges vizelet)
- a bör hirtelen kipirulása vagy elsápadása
- frontérzékenység
- keserű szájíz, étvágycsökkenés, szorítás gyomortájékon
